Színes világ

Milyen műveltségi szinten állsz? Most kiderül!

Manapság mindenhonnan azt hallani, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Én ezt nem vagyok hajlandó elhinni és elfogadni, szerintem még most is rengeteg ember olvas, csak már nem biztos, hogy könyvesboltban szerzi be a könyveket, hiszen annyi más opció van.     Lehet tableten olvasni, ott vannak a remek antikváriumok, vagy épp a könyvtár. Olyan regények… Tovább »

10 brutális locsolóvers, amit semmiképp ne mondj el idén húsvétkor!

Régen ez tényleg egy szép hagyomány volt, kedves versikékkel, nem csak a gyerekek, de a felnőtt férfiak számára is. A lányok szépen végighallgatták, illedelmesen elfogadták a pacsulit a hajukra, vagy a ruhájukra, majd jöhetett a piros tojás, sütemény, esetleg némi aprópénz.     Sajnos manapság ebbe a szokásba is begyűrűzik a trollkodás és olyan locsolóversek születnek,… Tovább »

15 érdekesség március 15-ről

Amikor iskolás voltam nagyon szerettem március 15-ét. Én még voltam kisdobos, aztán úttörő és nagy büszkén viseltem ezen a napon a nemzetiszín kokárdát, mert felemelő érzés volt a legnagyobb magyar hősök nyomdokain járni ha csak ilyen apróságban is, mint egy kokárda.     Minden évben készültünk műsorral, szerettem szavalni is, lelkesedéstől fűtött hangon kiáltani, hogy “Esküszünk,… Tovább »

Kedvenc idézeteim a szülinapos Csernus dokitól

1966. március 2-án született, Jugoszláviában, ahol egészen 18 éves koráig nevelkedett, akkor költözött Budapestre.    Amikor a tévé által elkezdett ismertté válni nagyon szimpatikus volt nyers modora, őszintesége és szenvedélyessége. Aztán nemrégiben találkoztam vele élőben, egy előadáson és egészen más – nem annyira szimpi – oldaláról ismertem meg. Mégis, vannak olyan gondolatai, mondatai, amelyek azt… Tovább »

15 tanulságos lecke a Dalai Lámától

Mindössze 6 éves volt, amikor elvitték a szülői házból. 15 éves korában katonai parancsnokká és diplomatává kellett válnia. 25 éves korában el kellett hagynia hőn szeretett Tibetjét és Indiába menekülnie. A Dalai Láma most 81 éves. Nem mondhatnánk, hogy könnyű élet van mögötte, mégsem a keserűség ráncait látni az arcán, inkább csintalanságot a szemében. Több,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!