Színes világ

Venczel Vera, az Egri csillagok Vicuskája 71 éves

Rengeteg színházi és filmes szerepben látható Venczel Vera, de talán az Egri csillagok Vicuskája az, ami a legtöbb emberben megmaradt. A színésznő 2015 decemberében súlyos balesetet szenvedett mikor megbotlott a színpadon és combnyaktörést szenvedett, de a gondos rehabilitációnak köszönhetően újra talpra állt és több szerepben is játszik. 

 

 

Néhány lenyűgöző fotót és érdekességet gyűjtöttem össze a ma 71 éves színésznőről. 

  • egyidős Koncz Zsuzsával, alig néhány nap van kettejük születésnapja között
  • bár hivatalosan csak 1968 óta tagja a Vígszínháznak, de már 1966 óta játszik a színpadán, pedig akkor még csak másodéves főiskolás volt

Az Egri csillagokban 1968-ban

  • 2008-ban lett a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja
  • a 2014-ben alapított Szepes Mária díjat  ő kapta meg elsőként
fb-venczel-verapillango_21venczel vera
< >
  • többek között szinkronhangja volt Audrey Hepburn-nek és Geraldine Chaplinnek is
  • mióta balesete volt attól retteg legjobban, hogy újra elesik
  • összesen 20 alkalommal díjazták tehetséges színészi játékát, utoljára Tolnay Klári díjat kapott 2016-ban

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Tamás Beszedics says:

    És Szerencsi Éva képe az Abigélből a kakukktojás?

  2. Muc@ says:

    Imádtam őt mindig! Hamvas volt, gyönyörű és szikrázóan tehetséges. Isten éltesse születésnapja alkalmából még nagyon sokáig egészségben, mindannyiunk örömére!
    (A 3 változó kép közepére betenni Szerencsét Évát, hát nem találok szavakat. Itt is olyanok állították össze a képeket, akiknek kérdés lehet egy vetélkedőben, hogy Ruttkai Éva színésznő volt, híres szakácsnő vagy operaénekes. A játékos szakácsnőre tippelt!)

  3. Béla Hoffmann says:

    Kedves Vencel Vera!

    Az oldal bunkóságáért elnézést kérve kívánok Önnek minden jót születésnapja alkalmából!
    Üdvözlettel
    Hoffmann Béla

  4. Zsuzsa Schläfer says:

    Tényleg, miért kellett a Szerencsi Éva képét mutatni? Bolondok?

  5. Braun Tamás says:

    Hogy kerül ide Szerencsi Éva képe?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!